-
-
Varga György
Operatív ügyvezetőVarga György vagyok, a BGC Hungary operatív ügyvezetője 2025. augusztusától. 1997-ben végeztem a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen, Számvitel-Vállalatértékelés szakirányon. 2000-től eddig alapvetően két cég, cégcsoport felsővezetőjeként dolgoztam, alapvetően a vállalati pénzügyek és a számvitel területére orientálódva. A vállalati stratégia következetes érvényesítésére törekszem a napi működésben, a vállalati a folyamatok, eljárások szofisztikált szabályrendszerének finomhangolásával. Értékalapúvá szeretném tenni a vállalati kultúrát, melyben motivált és elkötelezett kollégák dolgoznak hatékonyan együtt a vállalat céljainak megvalósításában.
Hiszem, hogy egy olyan országban és korban élünk, ahol csak a gyermekeinken múlik, hogy milyen életet fognak élni és milyen karriert futnak be. A BGC-nél azon dolgozunk, hogy segítsük őket az érvényesüléshez a mesterséges intelligencia és a technológiai fejlődés ellenére is alapvetően fontos angol nyelvismeret megszerzésében. Emellett a gyermekek csoportban való együttműködése egymás elfogadásával és tiszteletével fontos eleme a programunknak. Hiszem, hogy ez az egész emberiség jövője szempontjából ez egy kulcs momentum.
-





