-
-
Juhász Eszter
Óvodai Programvezető (Gyöngyszem, Gyermekkert, Meséskert)Budapesten születtem, majd Szentendrén nevelkedtem. Ebben a mesés kisvárosban mindig körülvettek a művészetek, így a tánc és a zene meghatározó részei lettek a gyermekkoromnak. Életem legszebb nyolc évét a Szentendrei Református Gimnáziumban töltöttem, ahol a kiemelkedő szintű oktatás mellett fontos szerepet kapott a nyelvtanulás, a szociális készséges fejlesztése, és természetesen a hitélet is.
Első diplomámat a Nemzetközi Pető Intézetben szereztem, mint konduktor-tanító. Ez a hivatás egy életen át elkísér, és minden munkám során meghatározó, mert olyan szemléletmódot alakít ki az emberben, mely az élet összes területén kiválóan alkalmazható.
Konduktorként dolgoztam Budapesten, majd 2014-2019 között az Egyesült Államokban. Életem ezen szakasza igen szemléletformáló volt. Szerettem különböző kultúrájú, nyelvű emberekkel ismerkedni, kapcsolódni. Rengeteget tanultam és tapasztaltam az alatt az 5 év alatt. Fontos volt számomra a csapat, akikkel együtt dolgoztam, és az is, hogy munkám során az általam fejlesztett gyermekeknek és családjaiknak a lehető legmagasabb színvonalat nyújtsam.
2019-ben tértünk haza, és ez év nyarán született meg a csodálatos kislányom. Életem legszebb és legfontosabb feladatának tartom az anyaságot.
Második diplomámat 2021-ben szereztem a Semmelweis Egyetemen, mint laktációs szaktanácsadó.A BGC dinamikus csapatához 2024 őszén csatlakoztam, és remélem, hogy munkám során proaktívan tudom segíteni a programban résztvevőket, mert hiszek abban, hogy a nyelvtanulás nem csak, hogy elengedhetetlen, de egy csodálatos út is annak érdekében, hogy az ember jobban értse a világot, és kinyíljanak számára olyan kapuk, melyek azelőtt zárva voltak.
-