109. Boys & Girls Clubs of America Konferencia, Chicago

2015. május 20.
# Magnificient Milestones

Megtiszteltetés volt részt venni az immáron 109. alkalommal megrendezésre kerülő konferencián, ahol a magyarországi Boys & Girls Club iránt a legtöbb nemzetközi klub nagy érdeklődést mutatott.

Másodízben adott otthont a rendezvénynek Chicago, amely kétség kívül méltó helyszín egy ilyen nagyszabású esemény számára. Több mint 2500 amerikai látogatója volt a konferenciának a 15 országból érkező közel 20 nemzetközi klub mellett.

Különféle fórumokon számos alkalom nyílt arra, hogy bemutassuk itthon elért eredményeinket és jövőbeni terveinket. A korábbiakhoz képest idén különösen nagy figyelmet szenteltek a nemzetközi kapcsolatok kiépülésének megalapozására. A nemzetközi delegáció résztvevőiként alkalmunk nyílt több helyi klubbot is meglátogatni, valamint kizárólag nemzetközi klubokat érintő témában szervezett kerekasztal beszélgetéseken jelen lenni.

Sok tapasztalattal és élménnyel tértünk haza, amelyeket igyekszünk mihamarabb átültetni a gyakorlatba, hogy a velünk tanuló gyerekeknek továbbra is sok örömben és élményben legyen része.

Látogatást tett nálunk Mr. PermuyGyermeknevelés Online Tudományos Folyóiratban olvashatnak rólunk
BGC Angol Óvodai Program

A BGC Angol Óvodai Programban részt vevő gyerekek életformaként, a mindennapok szerves részeként, az anyanyelv elsajátításához hasonló módon ismerkednek meg az angol nyelvvel.

  • 3+1 éves kidolgozott program
  • angol anyanyelvű lektorok
  • napi 5 óra angol környezetben
  • játékos és hatékony nyelvelsajátítás
  • központban a jókedv

Kövess minket Facebookon is!

Keressen minket!

Forduljon hozzánk bizalommal, amennyiben programunkkal kapcsolatban további információra van szüksége!

+36-70-418-4519